Minden kapcsolatban megtörténnek azok a dolgok, amik képesek azt felbontani, de akár megerősíteni is. Nálunk ezek mindig hullámhegy-hullámvölgy formájában jönnek.

Míg vártuk Kirát, több ilyenen mentünk végig, bár ezek elég lapos hegyek-völgyek voltak. Szépen elsimultak mindig.

Mikor meglett a pici, és csendben volt, és tudtunk aludni, annyira jó volt minden, és tényleg úgy éreztük mindketten, hogy életünk legszebb időszaka ez a két picivel, mégis békésen. Hirtelen nagyon szerelmesek lettünk újra!

Aztán jöttek a gondok.

Kiki nem alszik. Leginkább üvölt, mint egy kis sakálka. Mi nem alszunk... vagy ha igen, max 1-2 órát egyfolytában, mert a kisasszony ugyan nap közben képes akár 4 órát is egyben végigaludni, és ezt ismételni akár háromszor is, de este jön a hasfájás, és akkor ANNYI az éjszakának. Csakis cicin képes aludni éjszaka, és persze maximum 2 óránként újra kér. RÉMES!

Nap közben pedig apa dolgozik, nekem itthon kell helytállnom.

És utána jön az, hogy már mindketten fáradtak vagyunk estére, Kiki üvölt, előre tudjuk, mi következik azon az éjjelen is!... egy jó kis összebújás helyett... és erre mindkettőnkből kitör... és egymás agyára megyünk, és veszekszünk, és igazán olyan dolgokat teszünk, és vágunk egymás fejéhez, amit nem tennénk, ha épp nem lennénk holtfáradtak.

A tegnap este valódi szakítópróbának minősült... túléltük... azt hiszem megoldjuk... EGYÜTT!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.