Május 6-án, csütörtökön este 4 nap túlhordás után elég kemény, 6-7 perces fájásokkal küzdöttem. Apa lement edzeni, én meg beültem fürdeni, hajat mosni, mondván a jóslófájások elmúlnak a meleg vízben... hát ezek nem múltak.

Aztán 11 óra körül szóltunk Hugiéknak, hogy át kellene jönni itt aludni, mert mi megyünk szülni. Aztán mire ők ideértek, mi pedig összekészültünk, addigra elmúltak a fájások. Tartozunk nekik egy esti telefonnal, amikor 11-kor akár egy pizzáért is felhívhatnak minket! :D

Aztán fél egykor elmentünk aludni, de hajnal háromkor arra ébredtem, hogy álmomban, tapétavásárlás közben (ugye építkezünk) fájásaim voltak... aztán rájöttem, hogy nem csak álmomban. Vártam kicsit, sétálgattam a lakásban, de egyre erősebb, 5 perces fájásaim voltak. Háromnegyed óra sétálgatás után ébresztettem apát, hogy akkor most menni kellene. Összekészültünk, és a fájások nem múltak... úgyhogy újra hívtuk Hugit... Szegénykém hajnal fél ötkor indult otthonról. Újra és újra köszi neki, hogy vigyázott reggelig az alvó Zoibabánkra. Utána anyósom ugrott be, persze neki is nagyon köszi.

Reggel 6-kor értünk be a kórházba. Ott megvizsgáltak, majd CTG-re tettek. Három centire voltunk nyitva, a CTG viszon nem volt igazán jó, szóval gyorsan ágyra tettek, és tovább figyelték. Ott már persze minden rendben volt, és jöttek a fájások is sorban.

A sétálgatás segített nagyon, és egyre erősebb fájásaim is voltak. 7-re már 4-re voltam nyitva. :) Csakhogy utána lefeküdtem, mondván, két fájás között pihenek... ROSSZ ÖTLET VOLT!!!!!!!!!!!! A fájások egyre erősebbek lettek, és esküszöm, én már tolófájásokat is éreztem olyan 9 és 10 óra között valamikor, de nem tágultam....

Utána újra sétálgatás következett, mosdóba kellett mennem, stb....

Fél 11-re, mikorra a dokim odaért sikerült elérni a 7 centit......

Jelentem nagyon hangos voltam!!! :) És egyre hangosabb lettem... Sajnálom, ha valakit a folyosón jól elijesztettem a szüléstől... de nekem egyszerűen így esett jól!

A szülésznőnk, akit NEM választottunk, Isteni volt! Annyira, de annyira, de annyira sokat segített! És még a teljes nevét sem tudjuk... csak annyit, hogy Erzsike!!!

Aztán végül délután 14,15-kor kibújt Kira!!!

Abban a pillanatban szállt el minden fájdalom és fáradtság! Annyira édes picike volt, puha és jó szagú... Aztán lefürdették, és visszahozták, hogy velünk lehessen!

VELÜNK! Merthogy apa is benn volt végig velem! APA A HŐS! Ha ő nem lett volna... nem is tudom... talán nem is tudtam volna végigcsinálni! Végig bíztatott, segített, kapaszkodhattam belé! Másnap persze jó izomláza volt, mert azért jól megdolgoztattam! :)

A kórházi napok szerencsére gyorsan teltek, és hétfőn már jöhettünk is haza. És végre minden rendben volt újra!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.