Mikor eljött a nagy nap - 2009 augusztus 10-e - a doki bácsink azt mondta, még semmi híre nincs, hogy hamarosan megérkezzen a picikénk. És azt is közölte, hogy elutazik pár napra, de ne aggódjunk, mert még van időnk. Aztán a szülésznőnk is elutazott pár napra pont akkor.

Mondanom sem kell, mennyire idegesek voltunk! Szinte mozdulni sem mertem azon a 4 napon, nehogy épp akkor induljon meg a szülés. Hát nem is indult. Sőt! Miután visszajött a doki, megnézett, és még mindig semmi.

Sajnos az Ultrahang már azt mutatta, hogy egyre kevesebb a magzatvíz, és egyik nap elég zavaros szívhangokat is produkáltunk, szóval a dokibácsi kimondta az ítéletet: ha augusztus 18-ig nem indul meg, akkor aznap este be kell menni, és tágítással megindítják a szülést. Ez nem más, mint egy ballon, amint feltesznek a méhszájhoz, és desztillált vízzel feltöltik/felfújják. Ez aztán tágít is, és jó esetben megindítja a fájásokat is. És mikor eléggé kitágított (4-5 ujjnyira) akkor kiesik.

Ettől kissé megijedtünk, és én megpróbáltam mindent: lépcsőztem, mozogtam, sétáltam nagyokat... semmi... Aztán megpróbáltuk a tuti módszert is: szex! :) ... de erre is: SEMMI!
Pici babánk túl jól érezte magát odabenn. Vagyis 15-én már voltak 5 perces fájásaim is, de mikor végül hajnal fél 2-kor bementünk a kórházba, mintha elvágták volna.

Szóval a vége az lett, hogy 18-án este indultunk a kórházba indított szülésre.

Addig jól is ment minden még felfújták a ballont este 8 felé, az kiesett hajnal 4-re, megindultak a fájások, de mivel elég gyengék voltak, egy óra hossza elteltével jött az oxitocin... persze attól annyira elindultak, hogy a fájdalomra kértem epidurálist.
Itt rontottam el!!!
Az epidurálissal már nem lehet mozogni, tehát összes álmom arról, hogy majd én sétálok, nem fekve vajúdok - így segítem a picit a világra jövetelben - szertefoszlott.
Ráadásul az epidurált harmadszori szúrásra sikerült csak jó helyre szúrni, mert kezdőt küldtek be, amit persze nekünk nem mondtak.

Hiába tágultam jól (reggel 9 órára már teljesen kitágultam), picikénk kissé buta módon nem lefelé, hanem kissé oldalra próbált kijönni, ami persze nem sikerült. Így végül délben (ekkorra már 5 órája tolófájásaim voltak) a dokink és a főorvos kimondták: császár! Lehetett volna még fogó vagy vákum, de ezt mi megtiltottuk elsőre, mert sajnos a családunkban volt olyan, aki egy életre sérült lett ezek miatt.

Azt hinné az ember, hogy ezután már minden gyorsan megy!
Na persze! ... az aneszteziológus majd fél óra alatt ért oda, közben a dokim, aki épp akkor volt ügyeletes (ne is mondjam, nem véletlen rendelt be erre a napra), még egy másik szülést levezetett előttem.
Közben engem betoltak a műtőbe, előkészítettek, és már-már kezdett múlni a fájdalomcsillapító hatása.

De végre megjelent az orvos és 13.52 perckor megszületett kislányunk Zoé 3110 grammal és 54 centiméterrel, kicsit kék lábacskákkal és karokkal, és kis púppal a feje tetején a beszorulás miatt, de épen és egészségesen!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.