Végre, végre, végre... én is rászántam magam, illetve egy kis időt, hogy blog-om legyen.

Mindig rengeteg mondandóm van, tehát nem is tudom miért kellett ennyi időnek eltelni ahhoz, hogy elkezdjem. Talán az lehet az oka hogy mióta van miről írnom és létezik a "blog" szó, azóta sosem volt időm.
Hogy miért?
Mindenkinek szívesen elmesélem és várom a hozzászólásokat, tanácsokat egy-egy témában a jövőben.

Hol is kezdjem?

Talán ott, hogy 2000. november 7-én, egy legendás szegedi TTK-s buliban, a JATE klubban ismerkedtem meg férjemmel. Azon az estén még egyikőnk sem gondolta, hogy mára boldogan élünk együtt gyönyörű kislányunkkal. A boldog, közös egyetemi évek után 2005. július 2-án házasodtunk össze a nádasdladányi kastélyban. Gyönyörű és életem egyik legszebb napja volt.

Aztán teltek-múltak az évek és 2007. december 7-én a várva várt pillanat: megtudtuk hogy kisbabánk lesz. Én persze sírtam örömömben.

Aztán akkor is potyogott a könnyem, amikor Zoé végre meglátta a napvilágot 2008. augusztus 19-én 13:52-kor.
Először nem sírt (persze ez akkor megijesztett, de erről majd később a "9 hónapos" sztoriban), csak hatalmas szemekkel, kérdőn és meglepetten pislogott körbe.

Máig életem legszebb pillanata volt!

Azóta Ő és apukája tölti ki a mindennapjaimat, éppen ma 7 hónapja.

Anikó

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.